BÉKE újság, nyári kiadás

Kedves Híveink!
Örömmel köszöntjük a Belvárosi (Szervita) Szent Anna Templomigazgatóság félévente megjelenő hírmondó lapjának, a BÉKE ötödik számának olvasóit. Reméljük, hogy a megélt nehéz időszak után, és a jelenlegi bizonytalanságok közepette lelki megerősítést és örömteli pillanatokat szerezhetünk az újsággal.
A vírushelyzet utáni nyitás folyamatában szeretnénk tájékoztatást adni templomunk híreiről, a védekezéssel kapcsolatos jelenlegi szabályokról, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról (a továbbiakban NEK), beszámolni a karantén időszakában történtekről és jövőbeli terveinkről. A mostani szám azért is különleges, mert egy hosszabb cikk keretében sok érdekességet olvashatunk a Szervita Kórus életéről, munkájáról, egyenesen Noseda Tibor Karnagy Úr tollából.
A már megszokott rend szerint, most is nyomtatásban és elektronikus formában is közzétesszük majd a BÉKÉ-t. Reméljük, hogy ezáltal minél több Hívünkhöz eljut az újság.
Isten áldását, kegyelmét és jó egészséget kívánunk minden kedves Hívünknek!
Üdvözlettel:
Pap Anna
szerkesztő, a Templom missziós küldötte

Close Menu